4x4 Erdei Túrák
Kelet-Mecsek csodálatos szívében


Rólam

Szilágyi Ádámnak hívnak. Egy Budapest melletti kisvárosban éltem majdhogynem közel 20 évig. Sport pályafutásomnak köszönhetően sikerült ösztöndíjjal egy híres Texasi egyetemről diplomát szereznem ami rendkívül sok pozitív tulajdonsággal és egy új életszemlélettel ajándékozott meg. Mikor hazatértem, nagy álmokkal és annál is több optimizmussal álltam neki az itthoni nagybetűs életnek.
Fél évre rá meg is kaptam az első teljes állásomat. Csoportvezetőként dolgoztam egy multi cégnél heti minimum 40 órában. Azt tudni kell rólam, hogy egész gyermekkorom óta "meg voltam áldva" energiával és a természethez való szerelemmel ezáltal már kikristályosodhatott az, hogy előbb vagy utóbb a természetben és az által adott lehetőségekben fogom megtalálni azt amit hobbimnak és munkahelyemnek is nevezhetek.
Ezek történések előtt nem mondhattam magam egy szerencsés fickónak, de 2019-ben a szerencse velem sétált szembe. Szüleim egy különleges ingatlanhoz jutottak Baranya megyében hova szerencsém lett végül a családommal elköltözni. Hobbimnak élve innentől fogva, szabadidőmtől függően a Zengő vidégi erdőket jártam mint négy keréken mint gyalog, megismerve (de szigprúan a régi vadészi elveket tiszetletben tartván) a helyben elterjett vadak minőségét, területhűségét illetve áltlános mozgási szokásait. Túráim alatt akadtam olyan ritka és egyben mesés helyekre amiket túráink alatt lehetőségünk van megtekinteni. Hangsúlyoznám, hogy puspával/ illetve puska nélküli vadászat alatt soha nem garantált a vad észlelése/elejtése (általában sajnos).
Arról tanubizonyságot viszont adhatok, hogy eddigi útjaim nagytöbbsége alatt új élménnyel illetve tanulsággal gazdagodtam ami elkísér életem végéig. Ki ne érezné jól magát tárbortűz mellett éjszaka egy 10.000h erdő közepén egy réten, vaddisznó röfögést hallván 50 méteren belül, tudván, hogy sátorban kell eltöltened így az éjszakát? Egy mese a sok tucat közül.
Vedd fel velünk a kapcsolatot és érdeklődj a lehetőségekről!

4x4 Túra Útvonalak
Foglalható túráink:
- 1 napos erdei túra Kelet-Mecsek csücskének bemutatása
- 1 napos esti vadles (3-4 óra)
- 2 napos túra (Kelet-Mecsek látnivalóinak bemutatása erdei utakon
- 2+ napos túra - Érdeklődj csomagjainkról!
Szilágyi Huntours vadles (Őz, Szarvas, vaddisznó, róka, mezei nyúl)

Túra térképek feltöltése folyamatban...
(kép csak illusztráció)




